Ti is tudjátok, mi is tudjuk: az építőanyagok árai zablájukat vesztett versenylovakként száguldanak az utóbbi időben. Sokan talán azt is hihetik, hogy mindez a kereskedések örömére történik, de a helyzet, hogy a valódi okok ettől igencsak messze vannak. Össze is szedtük a leggyakrabban felmerülő öt kérdést/állítást az árak emelkedéséről, hogy tisztuljon a kép. Vágjunk bele!
Hátööö… nem. Nagyon nem. A helyzet az, hogy minden kereskedés dolgozik egy bizonyos árréssel, hiszen valamiből ki kell fizetni az alkalmazottakat, üzembe kell tartani a gépeket, amik a házhozszállítást végzik, meg kell vásárolni a gyártótól a terméket, satöbbi-satöbbi. Nos ez az árrés nemhogy növekszik, az árak emelkedésével, hanem talán még csökken is. A többi kereskedéshez hasonlóan mi is hetente kapjuk a gyártók leveleit, amik arról szólnak, hogy a következő megrendelésünk bizony már többe fog kerülni, mint a legutóbbi. Ha az áremelkedéseket az árrés emelkedése is követné, akkor hamar baj lenne, mert egyszerűen olyan drágák lennének az árak, hogy fizetőképes kereslet megszűnne. Az okos kereskedések a lehető legalacsonyabban tartják ilyenkor az árrést, hiszen az az érdek, hogy pörögjön az árukészlet, és minél inkább megfizethetők maradjanak az árak.
Erre viszonylag egyszerű választ tudunk adni. Az európai fakitermelőket és feldolgozókat az utóbbi időben ellepték az amerikai felvásárlók, akik irdatlan mennyiségben és árakon veszik a fát. Ennek csak az egyik hozadéka, hogy az árakat felverte ez az árupolitika, a másik pedig az egyszerű fa hiány. Arról van szó egész egyszerűen, hogy közel a pont, amikor Európából elfogy az értékesíthető faanyag, ami pedig megmarad, azt a fatermelők olyan áron adhatják, amilyenen csak akarják. Így végeredményben az építkezéseken használt faanyag mindenkinek drága lesz. A kereskedéseknek és a tőlük vásárló vevőknek is.
A faanyagok esetével szemben, itt már-már isteni beavatkozásról beszélhetünk. Az egyik legnagyobb európai vegyianyag gyár, a németországi BASF egyik hipernagy üzeme leégett. Az ott előállított anyagok nem csak a festékek, de a számos más segédanyag gyártási láncából kiestek, így egyszerűen nincs akkora termelési kapacitás, ami kielégíteni a keresletet. A piac törvényei pedig szigorúak: a hiány és az áremelkedés ebben az esetben is kéz a kézben járnak.
Ha a faanyagok esetében nyugatra tekintettünk, akkor a vas és acél tárgykörben kelet felé kell fordulnunk a válaszért. Kína évtizedek óta a világ egyik legnagyobb acélexportőre – volt, a legutóbbi időkig. Ahogy hosszú évekig a világ acéltermelői a viszonylag olcsó kínai acél miatt fogták a fejüket, úgy mára minden a feje tetejére állt. A koronavírus szépen legyalulta az egész világgazdaságot, ám jelenleg az a helyzet, hogy míg a globális világgazdaság ébredezik, a kínai gazdaság már túl van hat kávén és nagyon lendületbe jött. Az ottani állami infrastruktúra-fejlesztések ráadásul annyira megnövelték az acél iránti keresletet, hogy nem csupán megállt az addig a világot elözönlő kínai acélexport, hanem megugrott az import. Magyarul ahelyett, hogy az olcsóbb kínai acél lenyomná a világpiaci (és ezzel együtt a magyarországi) árakat, a hihetetlneül megindult kínai acélfelvásárlás az egekbe röpíti azt.
Erre felelősséggel nem lehet válaszolni. Az olyan nagy játékosok, mint az USA és Kína nagyban meghatározzák az árak mozgását. Ha az európai termelés felveszi a járványt megelőző tempót, akkor mérséklődhet az áremelkedés, de jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy egyhamar nem javul a helyzet.
Akár az 50%-os állami otthonfelújítási támogatás hatására, akár ettől függetlenül szeretnénk belevágni munkálatokba, az áremelkedés elől sajnos nem lehet elbújni. Gyakorlatilag nincs az építőanyagoknak olyan szegmense, ahol nincs extrém mértékű drágulás. Egyetlen megoldás van: időben (értsd jól: mihamarabb) be kell szerezni a szükséges alapanyagokat, mert könnyen lehet, hogy ami tegnap még 90 forint volt, az ma már 100 és pár hónap múlva 150, vagy 200, vagy ki tudja mennyi lehet. Az idő most tényleg pénz… rengeteg pénz.
